Cukrászdánk
A Gara Cukrászda története
1980-ban megjelent egy felhívás a helyi újságban, miszerint megkezdik a Kálvin Tér kiépítését. Az udvarházba többek között cukrászdát is terveztek, így feleségemmel elhatároztuk, hogy megvesszük az egyik üzletet és megnyitjuk saját cukrászatunkat. 1988-ban kifizettük az üzlet utolsó részletét is, majd ugyan ebben az évben megnyitott a Gara Cukrászda. Míg én és kollégáim sütöttünk, addig feleségem az üzletvezetéssel foglalkozott.

A cukrászda hamar Debrecen egyik legkedveltebb helye lett, ezért gondoskodnunk kellett a bővítésről és megvettük a mellettünk lévő üzletet is, így sokkal több vendéget tudtunk fogadni. Sokan adták és adják meg ma is találkahelyként, akár üzleti, baráti, vagy családi beszélgetések ürügyén.
A kezdetektől próbáltuk megőrizni a régi cukrászdákra jellemző nosztalgikus hangulatot. Egy kellemes közeget alakítottunk ki, ahol biztonságban érezheti magát az ember. És nem mellékesen jó illat és csábító látvány fogadja őket.
A cukrászda feletti, korszerűen felszerelt üzemben készülnek a sütemények, melyeket egyedi receptek alapján állítunk össze. Ezeket az ízeket máshol nem érezheti, élvezheti, hiszen csak a Gara Cukrászdában lehet kapni a finomságokat.
A cukrászdába fektetett munkánk nem volt hiába való hiszen a Gara Cukrászda megkapta a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségtől a "Védnöki Táblát", Debrecentől pedig az "Év üzlete" kitüntető címet. Valamint a Czipin Guide által jelzett "Közép-Európa Legjobb Vendéglátó Egysége" kétszázasok klubjába is felvettek bennünket. Ezek mellett pedig a vendégek szeretetét és megelégedését is érezzük, ami számunkra a legfontosabb.
Szerencsémre fiam is kitanulta a cukrász szakmát, így ő is kiveszi a részét a családi vállalkozásból. Sőt nagyobbik unokám is igen ügyesen bánik a habverővel. Lányom pedig, édesanyja révén az üzletvezetésben jeleskedik, így könnyen kialakulhat az új „Cukrász-dinasztia".
Családom és munkatársaim támogatásának köszönhetem, hogy idáig eljutottam. És együtt mindent megteszünk azért, hogy vendégeink elégedetten távozzanak üzletünkből és jó hírnevünket vigyék mindenfele.